Közel sem vagyok tökéletes. Hibáztam és hibázom. Adtam már sok mosolyt és könnyet is. Csalódtam és okoztam csalódást. Sokszor hittem annak, akinek nem kellett volna és elfordultam attól, akiben kellett volna hinnem. Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul. Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam, mikor még várnom kellett volna. Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is, néha önző, vagy túl megalkuvó, de ember vagyok! Egy idő után megtanultam a finom különbség tételt, a kézfogás és az önfeladás között. Megtanultam hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társasság a biztonsággal. És hozzászoktam, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadjam a vereséget! A felnőtt méltóságával nem, pedig a gyerek kétségbeesésével!